2023 Szerző: Agatha Gilson | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-05-21 04:44
- Ma reggel három fekete autó parkolt a házam előtt. Ez azt jelenti, hogy kémkednek rám. Kihúzom azért, mert biztos vagyok benne, hogy ennek a hatalmas, nemzetközi, jobboldali összeesküvésnek a célja vagyok. E lényeges tévedés lényege egy szokatlan következtetés („összeesküvés célja”) a szokásos látványtól („három fekete autó”). A kutatók évtizedek óta feltételezik, hogy az téveszmék annak következményei, hogy kevés bizonyíték alapján irracionális következtetésekre ugornak az emberek. Ez a nézet azonban nem magyarázza meg, hogy miért téveszmék általában nagyon „ragadós” hiedelmek, amelyek ellenállnak az új bizonyítékoknak. A Brain e számában Baker és munkatársai friss számítási megközelítést alkalmaznak ennek a kérdésnek a megoldására (Baker és mtsai., 2019).
Több mint 30 évvel ezelőtt Hemsley és Garety javasolta, hogy a megváltozott következtetések központi szerepet játszanak az téveszmékben (Hemsley és Garety, 1986). Ez az állítás felvette azt az elképzelést, hogy az téveszmékkel hajlamosak a következtetésekre ugorni, és ez hozzájárul a hamis (téveszmés) vélemények korai kialakulásához. Ennek az elgondolásnak az empirikus támogatása az úgynevezett „gyöngyfeladatból” származik (Phillips és Edwards, 1966). Ebben a feladatban a résztvevők először két üveggyöngyöt mutatnak be, az egyik elsősorban kék gyöngyökkel és néhány zöld gyöngyökkel, a másik üvegedénybe főleg zöld és néhány kék gyöngyöt tartalmaz. A résztvevők ezután gyűjtenek gyöngyöket egy rejtett edényből, amíg eléggé magabiztosnak érzik magukat, hogy kitalálják, hogy a két eredetileg bemutatott üveget közül melyikből készítik. Megállapítást nyert, hogy téveszmékkel küzdő emberek lényegesen kevesebb húzással, mint a kontrollokkal döntenek, tehát arra utalnak, hogy a következtetésekre való ugrás torzul (Huq et al., 1988). Bár sokszor megismételték, a csökkentett döntéshozási felfedezések nem mutatnak következetes kapcsolatot a téveszmék súlyosságával, és gyakran kritizálták, hogy kognitív és motivációs tényezők befolyásolják őket. Például azoknak a résztvevőknek, akik gyors döntéseket hoznak, lehet, hogy nincs probléma a következtetéssel, csak türelmetlenek, közömbösek lehetnek, vagy félreértették a feladatot.
Baker és munkatársai ezeket a problémákat alaposan foglalkoztatták, és meglepő következtetésekre jutottak. A szerzők kidolgozták a gyöngyfeladat új változatát (1. ábra), amelyben a gyors döntéseket pénzbeli veszteségekkel büntették, hogy ellensúlyozzák az olyan zavaró tényezőket, mint a türelmetlenség vagy a motiváció hiánya. Minden sorsolás után a résztvevőknek el kellett dönteniük, hogy készítsen-e további gyöngyöket kis pénzköltséggel; vagy kitalálni, amelyet téves pénzbeli nagy veszteséggel büntettek. Ezenkívül a döntés meghozatala előtt a résztvevőknek meg kellett becsülniük annak valószínűségét, hogy jelenleg az egyik vagy másik üvegről készülnek. Az előző munkával egyetértésben a skizofrénia diagnózisával kevesebb döntéshozatalt társítottak. Az elemzés azonban kimutatta, hogy ez a hatás szinte kizárólag a skizofrénia betegek alacsonyabb társadalmi-gazdasági státusának tulajdonítható, mint az egészséges kontroll résztvevőknél. Ezzel szemben, az összetévesztés súlyosságának vizsgálatakor a szerzők azt találták, hogy a megnövekedett, nem pedig a csökkentett döntéshozói kapcsolatokból áll (1. ábra, jobbra). Ez a növekedés a téveszmék súlyosságára utal, összehasonlítva más pszichotikus tünetekkel, a munkamemória kapacitással és más klinikai és társadalmi-demográfiai jellemzőkkel. Kiemelendő, hogy a szerzők ezután egy számítási ideális megfigyelő modellt használták a bejelentett valószínűségi becslések elemzésére. Ezek az elemzések azt mutatták, hogy a magasabb téveszménnyel súlyos egyének nagyobb súlyt fektettek egy adott vizsgálat elején bemutatott információkhoz, a későbbi rajzok során feltárt új információkhoz képest. Ez a „ragacsos” hit-frissítés azt a megfigyelést magyarázta, hogy a téveszméses betegek több gyöngyöt húztak, mielőtt kitalálni lehetett.
(Kép nagyítása)
1.ábra
Módosított „gyöngyfeladat” és a legfontosabb eredmények. Baker és munkatársai által alkalmazott feladatban. A résztvevők először két üvegedénybe kerülnek, az egyik elsősorban kék gyöngyökkel és néhány zöld gyöngyökkel, a másik pedig főleg zöld és néhány kék gyöngyökkel (balra). Miután az ülés elején 30 dollárral rendelkeznek, a résztvevők elkezdenek gyöngyöket húzni egy rejtett edényből. Feladatuk az, hogy megtudja, melyik üvegből készülnek a gyöngyök. Minden sorsolás után először meg kell becsülniük annak valószínűségét, hogy jelenleg az egyik vagy a másik üvegről készülnek. Ezután el kell dönteniük, hogy készítsen-e további gyöngyöket 0, 30 dolláros kis költséggel, vagy hogy kitaláljon. A helytelen találgatásokat 15 dollár levonásával büntetik a kezdeti összegből (középső rész). A nagy csalódás súlyosságú skizofréniában szenvedő betegek még jobban vonzanak, mielőtt elérnék a valószínűségi becslést, amely alapján úgy döntenek, hogy kitalálják (vázlatos ábra, jobbra).
Ez a hit-frissítő változtatás magyarázhatja a téveszmék eddig gyengén magyarázott megmaradását. Ha a téveszmék korábbi kognitív modelljeinek javaslata szerint az téveszménnyel küzdő emberek egyszerűen következtetésekre ugornak, akkor számíthatunk arra, hogy hamarosan ellentmondásos bizonyítékokkal találják meg a kezdeti téveszmék meggyőződését. Ugyanakkor nem ez az, amit gyakran figyelnek meg téveszmékkel küzdő emberekben. Ellenkezőleg, téveszmésükkel kapcsolatos hitük általában kiemelkedik az ellenálló képességük és az érvekkel szembeni ellenállásuk miatt, ami a körülöttük lévők számára rettegő lehet. Ez a téveszmék tartósan jól magyarázható, ha - ahogyan azt Baker és a kollégák új eredményei sugallják - az téveszmékkel küzdő emberek inkább ragaszkodnak a következtetési folyamat korai szakaszában levont következtetésekhez.
A megtévesztő betegek ebben a tanulmányban valószínűleg inkább veszteségektől mentek el, és arra késztették őket, hogy hosszabb ideig várakozzanak, mielőtt kitalálnának a nagy pénzügyi veszteségek elkerülése érdekében? A további elemzések valószínűtlenné tették ezt a lehetőséget. A gyöngyök feladatában a szubjektív értékelés és az téveszmék súlyosságának becslései nem voltak összefüggésben; egy külön feladatban mért veszteségkerülés sem magyarázhatja a gyöngyök feladat következtetéseire gyakorolt hatásokat. A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy az téveszmék valóban kifejezetten a hiedelem-frissítés megfigyelt változásával kapcsolatosak. Érdekes módon nem találtak összefüggést a megváltozott hitfrissítéssel olyan észlelési zavarokkal, mint például hallucinációk. Ez a megállapítás fontos kérdéseket vet fel a téveszmék és a hallucinációk kapcsolatáról, amelyek a skizofrénia két alapvető tünetdimenziója. Klinikailag téveszmék és hallucinációk gyakran fordulnak elő, de vannak olyan betegek is, akiknél a két tünetméretek egyike erősen dominál, ami arra utal, hogy a következtetés kapcsolatban, de részben eltérő rendellenességekre utal. Az ilyen egyedi különbségeket valószínűleg a következtetések hierarchikus modelljeivel lehet bevezetni (Heinz et al., 2018; Sterzer et al., 2018; Corlett et al., 2019). Nagyon valószínű, hogy a téveszmék elsősorban a következtetések magasabb szintjeire vonatkoznak, amelyek döntő fontosságúak a hiedelem frissítésében. Az a hajlandóság, hogy ragaszkodjanak a hithez, mihelyt kialakul, és az ezen értelmezés fényében értelmezzék az új kétértelmű információkat (Schmack et al., 2013), megmagyarázhatja a megtévesztő hitek rögzítését. A hallucinációk ezenkívül rendellenességeket is magukban foglalhatnak abban, ahogyan az érzékelés feldolgozását befolyásolják a hiedelmek. Valójában a közelmúltbeli megállapítások, ideértve ugyanazon csoport munkáját, olyan mechanizmusra mutatnak, amely szerint a korábbi hiedelmek túlzott mértékben befolyásolják az érzékszervi információfeldolgozást (Powers et al., 2017; Cassidy et al., 2018).
Baker és munkatársai által készített új tanulmány példaként szolgálhat a számítási pszichiátria feltörekvő területeire. A szerzők központi betekintése csak számítástechnikai modellezési elemzésekkel volt lehetséges, amelyek lehetővé tették a szerzőknek, hogy felváltják a megtévesztő betegek megnövekedett döntési vonzódásainak eredeti váratlan megfigyelését. Sőt, a szerzők nagy gondot fordítottak annak biztosítására, hogy valóban megmérjék, mit akarnak mérni. Átgondolt feladat utasítások, ideértve a megértési kvíz és a feladat utáni rövid ismertetését is, biztosítottak arra, hogy minden résztvevő valóban megértse a feladatot. A kontrollkísérletek, mint például a veszteségek elkerülésére szolgáló feladat, alternatív magyarázatokat zártak ki eredményekre. Végül a formális modell-összehasonlítás és a paraméterek helyreállítása minimalizálta annak a lehetőségét, hogy eredményeiket korrelációs, zavaró folyamat révén lehetett volna előállítani. Bár ezek a lépések nyilvánvalónak tűnhetnek, nem mindig végzik el a szigorúságot, amely a komplex feladatok és modellek kezeléséhez szükséges.
Ez a tanulmány szemlélteti a tisztán viselkedéses számítási pszichiátria egyik fontos korlátját is. Kétségtelen, hogy az alkalmazott modell egy olyan felbontással írta le a feladat viselkedését, amely lehetővé tette a szerzőknek, hogy egy új számítási folyamatot azonosítsanak az téveszmék alapjául. Még be kell mutatni, hogy ez a modell valóban pontos becslést ad-e a téveszmék mögöttes idegi mechanizmusáról. Ugyanakkor az ebben a munkában bemutatott számítási megközelítés könnyen felhasználható az idegi mechanizmusok vizsgálatára. A modell-alapú funkcionális képalkotás felhasználható azon agyrégiók és hálózatok azonosítására, amelyek részt vesznek a téveszmékkel kapcsolatos hit-frissítő folyamatokban. Még izgalmasabb, hogy a téveszmék szempontjából releváns magatartás magas színvonalú számítástechnikai modellezése új lehetőségeket nyithat meg a transzlációs kutatások számára. A feladatviselkedés finom paraméterekre bontása itt lehetővé teszi az emberi (kóros) tapasztalatok és az állatok viselkedése közötti szoros leképezést. Ez páratlan lehetőségeket teremt a pszichiátria számára, hogy részesüljenek az idegtudomány területén elért hatalmas módszertani haladásból. A számítási pszichiátria aranykora csak most kezdődött el.
